|
Ásatások
leletei bizonyítják, hogy már 2000 évvel ezelõtt
virágzó szõlõkultúra volt
|
|
Badacsony
környékén, de feltehetõleg már a kelták korában
is voltak szõlõültetvények
|
|
a
vidéken. A hegy lábánál vezetett a rómaiak egyik híres
hadiútja Aquincumba. A nagyobb
|
|
szõlõtelepítések
Probus császár nevéhez fûzõdnek. Ezekre az
idõkre emlékeztetnek a
|
|
szüreti
motívumokkal díszített római kori épületmaradványok, sírok,
szobrok. A honfoglaló
|
|
magyarok
már ismerték a szõlõt, a bort és ennek megfelelõen
mint értéket adományozták a
|
|
késõbbiekben.
Ennek során a XIII. sz.-ban a borvidék jelentõs
része egyházi kézbe került. A
|
|
XVIII
- XIX. sz.-ban a badacsonyi ürmös hírneve a tokaji aszúéval
versengett. A filoxéravész
|
|
utáni
rekonstrukció során a szõlõtermesztés technológiája
e borvidéken is jelentõsen
|
|
megváltozott.
Ekkor építették a várfalnak is beillõ támfalakat
az erózió megakadályozására. A
|
|
szürke
csuhás szerzetesek egy francia eredetu fajta, a Pinot
Gris borát helyi különlegességé
|
|
emelték.
Ennek köszönhetõen ismerjük ma is e fajtát Szürkebarát
néven. Különleges
|
|
évjáratokban
a bogyói betöppednek, söt aszúsodhatnak is. Ekkor
különleges természetes
|
|
csemegebor
készülhet belöle. A másik e termõhelyrõl
elhíresült fajta a Kéknyelû. Ez a fajta
|
|
tiszta
ültetvényben ritkán fordult elõ, mert nõvirágú
és rosszul termékenyül ezért a Budai
|
|
zöld
fajtával ültették vegyesen. A szüretkor nem szedték külön,
hanem együtt dolgozták fel
|
|
bornak,
ami a Kéknyelû nevet viselve jelent meg.
|
|
|
