|
Nagymiskolc
területérõl már az õsember gyujtögetõ
gazdálkodásáról is sok bizonyítékkal
|
|
rendelkezünk,
õstermelésre pedig a legrégibb idõktõl
vannak adataink.
|
|
A
honfoglalást követõ századok alatt a termõföld
még kevés területet foglalt el, de a népesség
|
|
növekedésével
egyre több területet hódítottak el a cserjés domboldalakból.
A legkülönbözõbb
|
|
gyümölcsfajok
megtelepítésére voltak alkalmasak ezek a területek és
a még megbecsültebb
|
|
szõlõ,
a bortermelést jelentõ növény mesterséges megtelepítésére.
A vadszõlõ, ugyanis mint a
|
|
Magyar
Középhegység õshonos növényeként itt már ismert
volt. Termését már a jégkor
|
|
végétol
itt élõ õsember is ismerte. A szõlõmuvelés
kezdeteirõl keveset tudunk. Egy 1313-ban
|
|
megjelent
oklevél említi elõször a szõlõt és
sejteti, hogy a szõlõtermesztés a helyi
|
|
mezõgazdaság
fontos ága. Az említett szõlõbirtokot a
Pálos szerzeteseknek adományozta
|
|
Ernyefi
István, a diósgyõri vár akkori ura. 1503 február
11-én Ulászló megerõsíti a város
|
|
korábbi
borszabadalmát: "Miskolcon idegen bort nem árulhat, aki
ez ellen vét, a bévitt bort
|
|
elveszíti."
Ekkor már nem csak a Diósgyõrt övezõ déli
fekvésû dombok és Miskolc Szinva
|
|
pataktól
északra fekvõ északi dombvonulatai a szõlõkultúra
virágzó területei. 1798-ban Pesten
|
|
megjelent
"Statistik des Königreichs" címu gazdasági munkában érdekes
megállapítás
|
|
található:
"A tokaji, soproni és a ruszti bor kereskedelmébõl
származó jövedelmet a miskolci
|
|
megelõzi."
Ennek oka volt az is, hogy egyes Hegyaljai szõlõk
mustjai is a miskolci
|
|
pincehálózatban
érlelõdtek, és innen kerültek külföldre. E hatalmas
pincehálózat legöregebb
|
|
pincéi
még a középkori eredetûek, de a hálózatuk a XVII-XVIII.
századra fejlõdött ki. Ekkor
|
|
XVIII.
században a fõ fajták Gohér, Furmint, Hárslevelu,
Bátai, Damián és Fejér szõlõ. 1828-as
|
|
jobbágyösszeírásból
tudjuk, hogy Borsod lakosságának szegényebb rétegei többek
között
|
|
Miskolc
szõlõiben kerestek munkát. Tibolddaróc a
XIX. és a XX. században híres
|
|
pezsgõalapbort
termelõ vidéknek számított. Erre Olaszrizlinget
és Furmintot használtak.
|